Beköszöntő

Kedves Barátom!

A Magyarországi Kerekasztal Egyesület honlapját olvasod. A Kerekasztal - vagy ahogy a nyolcvanéves társaság alapítóinak hazájában, Nagy-Brittaniában mondják, a Round Table - a világ harmadik legnagyobb segítő szervezete. Világszerte számos országban épültek iskolák, szociális létesítmények a Round Table támogatásával, és számos kisebb-nagyobb akcióval sikerült megkönnyíteni a testi vagy lelki szegénységben élők életét. (Egy kép soxor többet mond, mint száz szó: nézd meg a dél-afrikai tablerek bemutatkozó anyagát! )

Magyarországon 17 éve működünk és egyebek között az évente megrendezett Maciakcióban számos egészségügyi intézménynek gyűjtöttük milliós összegeket. A tiszai árvíz idéjén nagyszabású jótékony koncertet szerveztünk a Thália Színházban, és több millió forinttal tudtuk segíteni a károsultakat. Egyre sikeresebb akciónk, hogy nagyvállalatoktól átvesszük a használt, de még működőképes PC-ket, és kitakarítva, jogtiszta szoftverekkel újratelepítve vidéki kis falvak iskoláit, könyvtárait szereljük fel számítógéppel.

Nem dicsekedni szeretnénk, hanem a teljesség igénye nélkül felvillantani, milyen sokféle módon igyekszünk itthon is a rászorulók segítségére lenni. Ha körülnézel, Te is látod, hogy mennyire szükség van a munkánkra. Megtapasztaltuk, hogy együtt sokkal könnyebb segíteni, és valljuk, hogy "az egyénnek kötelessége a közösség szolgálata"!

A munkához erőt ad, hogy a Kerekasztal baráti közösség, amelynek tagjait megtaláhatod Hong-Kongtól Dublinig, Stockholmtól Dél-Afrikáig. Jó megtapasztalni a segítséget - vagy egyszerűen csak a baráti szót -, amikor külföldön egy másik tablerrel találkozunk. De legalább ennyire jó megismerkedni az idelátogató külföldiekkel is (mellesleg nyelvgyakorlatnak se utolsó), és elbeszélgetni velük pár korsó sör mellett, hiszen nemcsak dolgozni, bulizni is tudunk.

Téged is várunk, segítsünk együtt a rászorulókon - és utána koccintsunk a barátságra!

 

Krepler István

a Magyarországi Kerekasztal Egyesület
volt nemzeti elnöke, 2007/2008

Aktuális

Tabler Tennis Open 2010

July

 

 

============================

 

 

A Magyarországi Kerekasztal Egyesület

az idén is megszervezi a hagyományos

Karácsonyi Jótékonysági Adománygyűjtési

MACI AKCIÓ-t

2009. december 12-20. között

az ARENA PLAZA-ban

A Pest Megyi Kutató Mentő Szolgálat javára

www.pmkmsz.hu

Minden nap hírességek segítik jelenlétükkel a MACI AKCIÓ jótékonysági adománygyűjtési akció sikerét.

2009. DECEMBER 12.-én POLGÁR KRISZTINA és HARSÁNYI LEVENTE is segített.

PROGRAM 2009

2009.12.12.

Polgár Krisztina és Harsányi Levente

 

2009.12.13.

jégkorongozók (Fehérvár, Bp. Stars)

 

2009.12.14.

raftingos lányok (Süveges Lilla)

 

2009.12.15.

Tatanek Rezső és Szalka Andrea 2008. év Presenter díjazott (fitness, Hot Iron)

 

2009.12.16.

kajakpólós lányok + a vízipólós fiúk

 

2009.12.17.

Szentgyörgyi Rómeó aerobic világbajnok

 

2009.12.18.

sárkányhajó válogatott

 

2009.12.18.

síkvízi csapat

 

2009.12.19.

Irigy Hónaljmirigy

A karácsonyi akció során, ami a legjelentősebb jótékonysági akciója az egyesületünknek macik árusításával -a Round Table Germany http://www.round-table.de ötlete alapján - gyűjtünk a rászoruló gyermekkórházak, gyermekmentők számára.

Eddigi támogatottak

  • Heim Pál gyermekkórház
  • Speciális Gyermek Mentő Szolgálat
  • Kutyás Mentő Szolgálatok
  • Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat

KÉRJÜK ÖN IS TÁMOGASSA ADOMÁNYAIVAL A PEST MEGYEI KUTATÓ MENTŐ SZOLGÁLATOT!

TÁMOGATÓINK:

ARENA PLAZA, EXPO VERES

WE SERVE EACH OTHER, WE BECOME FREE!

Keresés:
2009-12-14
MACI AKCIÓ 2009
Nagy sikerrel kezdődött a MACI AKCIÓ 2009 jótékonysági adománygyűjtés az Arena Plázában a Pest Megyei...
>>>
2009-08-18
RTI & WOCO World Meeting 2009
A 2009/2010 Elnökség programjában meghirdette a nemzetközi rendezvényeken történő részvételünk elengedhetetlen...
>>>
2009-04-29
Krepler István +esküszik
Minden érdeklődőt soxeretettel invitálok az esküvőmre! 2009. május 16., 16.00, Oktogon, Központi Házasságkötő. :)...
>>>
« 2010. február »
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
|| Impresszum || Kapcsolat || Feliratkozás a levelezőlistára